2014. 02. 22.

The Beautiful Ashes borító!

Kedd este Jeaniene befejezte a The Beautiful Ashes írását, tegnap pedig meg is osztotta a hivatalos borítóját:


A THE BEAUTIFUL ASHES Augusztus 26-án jelenik meg puhakötésben, e-bookban és hangoskönyvben. Itt tudjátok előrendelni: Amazon, BAM, Powells, B&N.

Ezen kívül Jeaniene néhány belső információt is megosztott, például, hogy a két főszereplőt, Adriant és Ivy-t kikről mintázta, illetve mit gondol ő maga a borítóról, és a New Adult irányzatról.


"Imádom a borító szín kontrasztot a borítón, mert is sok szereplő és a történetszál kontraszt, a zord, jeges háttér pedig azokra a birodalmakra emlékeztet, amiket Ivynek fel kell fedeznie. És mivel Adrian nem került fel a borítóra, így nincs még információtok arról, hogy néz ki, engedjétek meg, hogy ezt pótoljam :).
Magamban Adriant Alex Pettyfer és Chris Hemsworth keverékeként képzelem el:



23 évesen, Alex Pettyfer ugyanannyi idő, mint aminek az én hősöm, Adrian kinéz (igen, szándékosan utalok arra, hogy a főhősnőm még nem tudja!!), míg a 30 éves, ínycsiklandozó Mr. Hemsworth egy kissé idősebb, úgyhogy mentálisan vegyünk el tőle pár évet, és az a Chris/Alex keverék lesz Adrian.  Ivy 21 éves, és a fejemben, a fenti borító modell és Phoebe Tonkin (legjobban a 'The Originals' tv sorozatból ismert) színésznő:

Mint már korábban említettem, a Beautiful Ashes egy NA, vagyis New Adult regény. Ez egy viszonylag új név a piacon és láttam, hogy néhány olvasó összetéveszti a YA -val ( Young Adult ), úgyhogy hadd magyarázzam el-amennyire csak tudom-, hogy mi az. Először is, ez nem YA. A YA-t a piacon azokra a könyvekre használják, melynek legalább az egyik főszereplője 14-17 éves.* Sőt, amikor először körvonalazódott ki bennem a TBA ötlete 2007-ben, azt mondták bajban leszek, mert a 20 (mára már 21-nek látom) éves főszereplőm túl öreg, hogy a YA-ba soroljam viszont túl fiatal, hogy a Felnőtt kategóriában indulhasson. Egyébként, ugyanebbe az akadályba futottam bele, amikor a Cat & Bones első részének, a Félúton a sírhoz-nak kerestem otthont. Egészen a közelmúltig, az NA kategória nem létezett, így a 18-23* korosztály szinte egy nagy zsákutca volt a fikció műfaján belüli főszereplőknél. Sosem értettem a miértjét. Véleményem szerint nagyon sarkalatos dolgok történnek az említett években. Például én 18-23 évesen megkaptam az első teljes munkaidős állásomat , férjhez mentem, megteremtettem a saját otthonomat, tapasztaltam az első veszteségemet, amikor egy kedves barátom meghalt, átéltem egy traumatikus családi eseményt, amikor a nagymamám masszív stroke-ot kapott és azt követően lebénult, különváltam a férjemtől, aztán újra összejöttem vele, kirúgták, találtam új munkát, új barátokat, elvesztettem a kapcsolatot másokkal, utaztam, és megtaláltam a hitemet. Röviden, rájöttem, ki vagyok, és mi az, ami fontos volt nekem ahhoz, hogy küzdjek érte, miközben elengedtem azokat a dolgokat, amik tényleg nem számítottak.

A THE BEAUTIFUL ASHES-ben, Ivy,  a hősnő szintén felfedezi ezeket a dolgokat, egy olyan  paranormális elemekkel teli háttér ellenére, aminek a létezéséről még csak nem is tudott. A főhősnek, Adriennek egy sötét, zavaros múltja van, és egész életét ezekkel a paranormális elemekkel töltötte és bár azt hiszi már mindent megtanult róluk, elég sok meglepetés vár még rá.

Rettentően imádtam Ivy és Adrian történetét írni. Ha élveztétek a többi regényeimet, remélem, hogy ennek is adtok majd egy esélyt, ha megjelenik. Addig is, fogok még közzétenni részleteket itt-ott, hogy egy kis betekintést nyerjetek a világba, a szereplők életébe, és a románcukba (nem gondoltátok, hogy ez kihagyom, ugye?:)) 

*Tudom, hogy vannak kivételek ezekben a korosztályokban, de most általánosságban beszélek róluk, mert már így is elég hosszú ez a bejegyzés. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Oszd meg velünk a véleményed!